Tájékoztatás kutak bejelentéséről

Tájékoztatás kutak bejelentéséről

 

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban Vgtv.) 1. mellékletének 26. pontja alapján a kutak vízilétesítmények. A Vgtv. 28/A.§ (1) bekezdése értelmében a kutak megépítéséhez, átalakításához, üzemeltetéséhez és megszüntetéséhez vízjogi engedély szükséges. A Vgtv. 4. § (1) bekezdés d) pontja, valamint a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Kormányrendelet 24. § (1) bekezdése alapján a vízgazdálkodási feladatokkal kapcsolatos önkormányzati hatósági feladatok körében a települési önkormányzat jegyzője helyi vízgazdálkodási hatóságként jár el, így az ő engedélye szükséges olyan kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez, fennmaradásához és megszüntetéséhez, amely a következő feltételeket együttesen teljesíti: 

  • a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerint kijelölt, kijelölés alatt álló, illetve előzetesen lehatárolt belső, külső és hidrogeológiai védőidom, védőterület, valamint karszt- vagy rétegvízkészlet igénybevétele, érintése nélkül,
  • legfeljebb 500 m3/év vízigénybevétellel
  • kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkészlet felhasználásával üzemel,
  • épülettel vagy annak építésére jogosító hatósági határozattal, egyszerű bejelentéssel rendelkező ingatlanon van, és
  • magánszemélyek részéről
  • a házi ivóvízigény és a háztartási igények kielégítését szolgálja, és
  • nem gazdasági célú vízigény.  

A vízjogi létesítési engedély köteles, de jogszerűtlenül, engedély nélkül létesített vízilétesítményekre – így az ásott és fúrt kutakra is - vízjogi engedélyt kell kérni.

Az engedély nélkül létesített ásott vagy fúrt kutak tulajdonosainak 2023. december 31-ig kell kérelmezni a tulajdonukban álló kút fennmaradási vagy megszüntetési engedélyezési eljárását. Amennyiben a tulajdonos fenti határidőig nem kérelmezi az eljárást, úgy a fent megjelölt határidőt követően vízgazdálkodási bírságot kell fizetnie.

A Vgtv. 29.§ (7) bekezdése szerint mentesül a vízgazdálkodási bírság fizetése alól az a létesítő, aki az egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról szóló 2020. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Vgtv.mód3.) hatálybalépését megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített kútjára a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást legkésőbb 2023. december 31-ig kérelmezi, és az engedély megadásának feltételei fennállnak. 

Az engedélyezési eljárás mentes az illeték- és díjfizetési kötelezettség alól.

 Ásott kút esetén:

1.    1965. július 1- ig bárki, szabadon és engedély nélkül ásathatott kutat a saját telkén,            ezért az 1965 előtt ásott kutakra üzemeltetési engedélyt kell kérni.

  1. 1965. és 1992. február 15. közötta kút ásásához vízjogi létesítési engedélyt kellett (volna) kérni, ezért az ekkor ásott kutakra fennmaradási engedélyt ad a jegyző.

    3.    1992. február 15. után ásott kutakra fennmaradási engedélyt kérhető.

    Fúrt kút esetén:
    1.    1992. február 15. előtt fúrt kutakra üzemeltetési engedélyt kell kérni.

    2.    1992. február 15. után fúrt kutakra fennmaradási engedélyt kell kérni.

Ha nem szeretné tovább használni a kútját, esetleg már be is temette, de nincs hivatalos dokumentuma róla, abban az esetben megszüntetési engedélyt kell kérni.

A jogszerűtlenül, engedély nélkül létesített kutakra vízjogi fennmaradási engedély abban az esetben adható, ha a kút vízvédelmi, vízgazdálkodási, környezetvédelmi, népegészségügyi és építésügyi érdekeket bizonyítottan nem sért.

A kútra az ingatlan tulajdonosának az üzemeltetési vagy fennmaradási engedélyt akkor is meg kell szereznie, ha úgy nyilatkozik, hogy a kutat nem használja (ez alól a kút lefedése sem jelent kivételt). Amíg a vízilétesítmény létezik (nem történik meg a szakszerű eltömedékelés), addig a fennmaradási engedélyezési eljárást le kell folytatni. Amennyiben a szakszerű megszüntetés mellett dönt az üzemeltető, ehhez is a települési önkormányzat jegyzőjének - a megszüntetés elvégzése előtt kiadott - engedélye szükséges. 

Változatlanul – a kivitelezés megkezdését megelőzően beszerzett – vízjogi engedélyhez kötött a háztartási vízigény (pl. locsolás) kielégítését szolgáló ásott vagy fúrt kutak létesítése, majd a létesítés befejezése után azok üzemeltetése (használatba vétele) is. Az engedélyezés szintén a települési önkormányzat jegyzőjének hatáskörébe tartozik. 

A vízjogi fennmaradási és üzemeltetési engedélykérelemhez az alábbi dokumentumok benyújtása szükséges:

- Tulajdonos(ok) hozzájáruló nyilatkozata, amennyiben más a létesítő/kérelmező személye,
- az ingatlan igénybevételére, használatára vonatkozó szerződés, amennyiben az üzemeltető nem az ingatlan tulajdonosa,

- a közmű üzemeltetőjének hozzájárulása, ha a vízi létesítmény közműveket is érint,
- a 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet 2. számú melléklet II. pontja szerinti dokumentáció (a honlapon megtalálható kérelem űrlap + helyszíni fényképek a kútról).

Ásott kút esetén az űrlap ’Nyilatkozat’ bekezdését csak a tulajdonosnak/kérelmezőnek kell aláírnia, amennyiben az ásott kút a fent meghatározott feltételeknek maradéktalanul megfelel.

Fúrt kút esetén az űrlapon a kérelmezőn kívül egy erre jogosultsággal rendelkező szakembernek is nyilatkoznia kell, és a nyilatkozatot aláírásával kell igazolnia.           

Amennyiben a kútból kitermelt vizet házi ivóvízigény céljára használják, a kút saját célú ivóvízműnek minősülÚj saját célú ivóvízmű csak ott létesíthető, ahol a közműves ivóvízhálózat nem áll rendelkezésre. A meglévő ivóvízmű az üzemeltetési engedély lejártát követően házi vízellátás céljára (nem ivóvíz) engedélyezhető. Ivóvízcélú hasznosítás esetén a vonatkozó jogszabályokat be kell tartani.

Egyéb fontos szabályok:

  • Szennyvizet, csapadékvizet a kútba vezetni tilos! A kitermelt víz használata során keletkező szennyvizeket a környezetet nem veszélyeztető módon kell elhelyezni.
  • Az ivóvíz közműhálózatba bekapcsolt házi ivóvízhálózatot saját célú vízellátó létesítménnyel összekötni tilos, mert a talajvízben esetlegesen jelen lévő kórokozók az ivóvíz hálózatba kerülve tömeges megbetegedést okozhatnak.
  • A nem víziközműből származó víz azon mennyiségének mérésére, amelyet a felhasználó közüzemi szennyvízhálózatba vezet be, telki vízmérőt kell beépítenie, és kérnie kell annak leszerelést megakadályozó zárral vagy plombával történő ellátását a víziközmű-szolgáltatótól.
  • A jegyzői hatáskörbe tartozó fúrt kutak utólagos engedélyezésekor jogszabály szerinti szakember (vízkútfúró, tervező vagy hidrogeológiai szakember) közreműködése szükséges. Új fúrt kút létesítése esetében a kivitelezést csak vízkútfúró szakember végezheti. Ásott kút bármilyen vízjogi engedélyezési eljárásában nem követelmény a jogszabály által meghatározott szakember közreműködése.

A fenti tájékoztató az 1995. évi LVII. törvény 29. § (7) alapján készült, mely szerint mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő vagy üzemeltető, aki az egyes törvényeknek a polgárok biztonságát erősítő módosításáról szóló 2020. évi XXXI. törvény hatálybalépését megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítményt, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2023. december 31-ig kérelmezi.

Jelenleg hatályos jogszabályok:

  • 1995.évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról
  • 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról
  • 123/1997. (VII. 18.) Korm. rendelet a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről
  • 101/2007. (XII.23.) KvVM rendelet a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről
  • 41/2017. (XII.29.) BM rendelet a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalmáról
  • 1990. évi XCIII. törvény az illetékről.

A Bélapátfalvai Közös Önkormányzati Hivatal (továbbiakban: Hivatal) felhívja a figyelmét, hogy a nyomtatvány kitöltése során felvételre kerülő személyes adatokat az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok áramlásáról, valamint a 95/46/ EK rendelet hatályon kívül helyezéséről és a Hivatal Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatában foglaltaknak megfelelően kezeli.

Dokumentumok:

Hasznos tudnivalok es gyakran ismetelt kerdesek.PDF

Kerelem kut letesitesi engedelyezesehez.PDF

Kerelem kut megszuntetesehez.PDF

Kerelem kut uzemeltetesehez, fennmaradasahoz.PDF

Tajekoztatas kutak bejelenteserol_honlapra.pdf