Településünk története

pict0144

Mónosbél község a Bükk-hegység délnyugati lejtőjén a Bükki Nemzeti Park határán, az Eger-patak kiszélesedő völgyében helyezkedik el. A falu keleti oldalán hirtelen emelkedő erdő borította hegyek – János-hegy 543m, Hársas-tető 548m, Kis-szoros tető 570m - szinte alpesi táj látványát és klímáját adják.
A település első okleveles említése 1261-ben történik Beel alakban, míg az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék a Molnosbeel névalakot említi. A szállásbirtokos Bél nemzetség ősi birtokainak egyike volt, malmairól nevezték el Molnosbélnek, de Albél néven is emlegették. A Bél törzs emlékét még két település őrzi. Hajdan középbél néven ismert, ma Bélapátfalva, felbél pedig ma Bükkszentmártonként ismert.
1552-ben, Eger ostroma idején a törökök teljesen elpusztították. A XVII. században néhány család lakta, a század végén a Béky család bírtokolta, de 1687-ben a török kiverésekor ismét elpusztult, s ettől kezdve két évszázadon keresztül csak puszta volt. A pusztai birtok szántóföldjeit, rétjeit, sertéshízlalásra alkalmas makkos erdeit, számos malmát a közbirtokosok a török időktől kezdve bélapátfalvi gazdáknak adták bérbe, heteddézsma ellenében.
A XVIII. század elején Mónosbél-puszta néven ismert a Szabó család birtoka, a kevés számú lakosság pedig urasági cseléd. A család sírkertje ma is megtalálható a település temetőjében.
Mónosbél völgyi területe miocén üledék, déli lejtője homokkő, tűzköves mészkő, bővizű forrásokkal. Ez a karsztos Bükk magába fogadja a csapadékot, felszín alatti úton halad a karszt forrásokig, majd a kis erek egyesülnek és a községen keresztül csörgedezik kisebb- nagyobb vízhozammal, befogadójához, az Eger- patakhoz. Ez a neve szerint korábban Mónos – patak a régi időkben fontos energiahordozó volt. Vízimalmokat, darálókat, kendertörőket hajtott. A II. világháború után a régi malmok sorra megszűntek.pict0008
Mónosbél fontos építőanyagának és munkalehetőségnek számított az édesvízi mészkő. Nagy tömegben bányászták a település fölött lévő kőbányában, amit ma Sas - hegyként is emlegetnek. A bányászat megszüntetésében fontos szerepe volt a víznek, ugyanis nagy mennyiség található a hegy alatt és a környékén, ezért veszélyessé váltak a robbantásos kitermelések. A környék vízellátását is ez a terület látja el. A mónosbéli Vízfőre telepített vízgyűjtő forrásainak átlagos vízhozama 1200 liter/perc.
A kitermelt mészkő, vagy ahogy a helyiek nevezik darázskő könnyen munkálható, jó hőszigetelő építőanyag volt, egyetlen hátránya, hogy nem tűri a vakolatot. Mónosbélben és a közeli településeken ma is találni szép számban ebből épült házakat. A mónosbéli Béke út is ilyen, melyet régen Kősornak neveztek.pict0019
Ebből épült a község római katolikus temploma is 1785-ben, melyet a Szervita rend építtetett copf stílusban. Gazdasági birtoka volt itt a rendnek a XVIII. századtól. Vendégházat építettek a faluba érkező atyáknak, és még gyümölcsöskertet is létesítettek. Az épület (Dózsa György út 9.) és a gyümölcsös ma is megtekinthető.
A XX. század elején a község mai területe még puszta volt. Báró Wessely Károly tőkebefektetése nyomán kezdett megépülni az Eger- Putnok vasútvonal. Vele egyidőben a bélapátfalvi Cementgyár, az egercsehi Szénbánya mónosbéli szénosztályozója, a tardosi kőbánya. Ezek által ipari munkalehetőség keletkezett. Ezek a létesítmények biztosították a lassan gyarapodó község lakóinak a megélhetést. Korábban állattartással is foglalkozott a település azon része, akik nem az iparban dolgoztak.
Mára a kőbánya, a szénosztályozó, a cementgyár is megszűnt. A falu képe is megváltozott, a régi épületeket fokozatosan felváltották az aktuális kor építészeti megoldásaival épült újszerű lakóházak.
Aki manapság Mónosbélbe látogat, az a Bükk lábánál egy igazi gyöngyszemre bukkan: alpesi klíma, csend, nyugalom, sokszínű növény- és állatvilág, vendégszerető emberek.